Kis utazások

A Benczúr-kerti Játszótéren jártunk…

Régebben már jártunk ezen a játszótéren, de akkor még egyetlen előnye volt, hogy a sok fa miatt nagyon árnyékos, ezért a kánikula elől jó volt ide menekülni.

Azóta Kő Boldizsár tervei alapján, egy csapat képzőművész felújította. 2017. május 23-án adták át a nagyközönség számára. Igazi eldugott kis park lombos fákkal, ahova most egy meseváros, csodaszép színes mászókák, mini focipálya is készült.

A zegzugos helyszínen találhattok egy dombos-mászós részt csőcsúszdával, káposztás és kígyós lépegetővel, valamint nyulakkal, a másik oldalon pedig sünik segítségével lehet feljutni.

   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A játszótér másik mászós része az állatos motívumokkal díszített vár, ahol kis gumilabdákon keresztül, különböző létrákon, hálókon és csöveken is fel- és lejuthattok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az árnyékolóval ellátott homokozó mellett nagy sikere volt a forgónak is, illetve a csodaszép színes fahajónak. Hintából találtok kettő nagyobbaknak valót, fészekhintát és egy baba-mama hintát is.

Szinte biztos volt, hogy az óriási platánfa körül található meseváros mögé is szívesen bebújnak majd a gyerekek, amely közben padként is szolgál.

 

  A rókának, a nyuszinak természetesen mindenki hozott valami vacsorát, ki homokot, ki faágat szórt a tányérjába. A kis „dobozok” között találtok még tűzhelyet, és ha jól figyeltek, a mackónál egy kis meglepetés ládikát is.

A játszótér végében egy kisebb focipályát is kialakítottak. A pálya mellett van a szépen rendben tartott ingyenes mosdó, pelenkázóval és mozgáskorlátozottaknak is alkalmas wc-vel.

Megközelítés: A Benczúr utca irányából a Benczúr közben (Benczúr Hotel mellől indul) haladva, majd a bal oldali kis sávot követve éritek el a bejáratot vagy a Városligeti fasor 40. számnál van egy kalandos kis „utca” két ház között, ahonnan szintén megközelíthető.

Nekünk nagyon tetszett!! 🙂 Érdemes felfedezni!

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.